Azt szoktam mondani, hogy az élet csodája, és tragédiája is ugyanaz, mégpedig, hogy sosem áll meg. Akármi történt tegnap, reggel felkel a Nap, és menned kell tovább. Még akkor is, ha legszívesebben kivennél egy szabadnapot az életedből, mert olyan csapás ért, ami után nem akarsz felállni. Mégis kénytelen vagy.
Nap, mint nap történnek balesetek, elég bekapcsolni a tévét, vagy felmenni az internetre, ömlenek ránk a szörnyebbnél szörnyebb események képei, a gyászoló családok könnyei és a lesújtó döbbenet, hogy mennyire törékeny is egy ember élete. Aztán egy nap olyanokról kapsz ilyen hírt, akiket ismersz, szeretsz és ott ülsz, egyszerűen nem akarod elhinni. Ennél a pontnál pedig mindegy, hogy tegnap láttad utoljára, vagy hónapokkal ezelőtt, mert az életed része volt hosszú időn át. Szeretted, eddig nem is biztos, hogy tudtad, mennyire, de szeretted, és bár ne szeretted volna, mert akkor talán nem fájna ennyire.
Hétfőn megtudod, hogy történt egy szörnyű tragédia. Miközben te a családoddal voltál, és nevettetek, ők az életükért küzdöttek. Valaki hibázott, de már nem számít, kicsoda, mert mire megtudod, hogy ők voltak azok, akikről az aznapi hírek szóltak, már az egyikük nem él. Aggódsz a másikért, reménykedsz a nem túl sok jóval kecsegtető hírek ellenére, próbálod mantrázni magadban, hogy nem lesz baj, és imádkozol, hogy ez az egész ne legyen igaz. Napok telnek el, miközben a megnyugvás, bizakodás és a teljes kétségbeesés valami egészen vad táncot járnak a fejedben. Tényleg ő fekszik a kórházban, nem keverték össze valakivel? Mert az nem lehet, hogy ez tényleg megtörtént. Félsz, rettegsz, hogy valami félresiklik, és nem lesz boldog a befejezés a nap végén.
Aztán több napnyi vívódás után egy hívás, egy üzenet. Vége. Ott ülsz, és gyűlölettel vegyes hálát érzel Istennel szemben, amiért nem hagyta tovább szenvedni, de mégis elvitte, elvette. Közben pedig nem akarod elhinni. Nem tudod. Azt, hogy ennyi az élet. Egy fiatal pár élete, akik sosem ártottak senkinek. Akik jó emberek voltak, szerették egymást. Kedves emberek, és valamiért meg kellett halniuk, de sosem fog kiderülni, miért. Ez egy olyan tüske, amit nem lehet csak úgy kihúzni. Annyira sok a miért, de nincsenek válaszok. A családjukra gondolok, és azokra, akik még közelebb voltak hozzájuk. Az ő életük is megy tovább, az idő mégis megállt egy pillanatra. Itt nincs valódi vigasz. Ha mégis nagyon keresünk, akkor bízhatunk abban, hogy ők ketten újra együtt vannak. Örökre. Két angyallal megint több van az Égben.