Esküvőre készülök 2. – avagy a nagypofájú fotósok támadása

Hosszú ideig győzködtem magam, hogy nyugodjak le a…, de aztán egy nap végérvényesen eldöntöttem, hogy ez a poszt meg fog születni, mert tényleg tele lett a hócipőm. Az első részben néhány menyasszony idegesítő kérdéseit taglaltam, valamint jeleztem, hogy még nincs fotósunk. Lett, és nagyon elégedettek vagyunk vele az eddig látottak alapján, DE…

Bizony, ott van egy nagybetűs de, mert azért nem ment ez hipp-hopp, olyan könnyedén. Amikor esküvőt tervezel, akkor jó, ha van egy tervezett költségvetésed, amiben lebontod, hogy mire mennyit szánsz. (És itt mindegy, hogy szánsz, vagy bírsz kifizetni.) Könnyebb a beosztás, ha valaki előtted volt már menyasszony, és nagyjából tájékozott vagy az árakkal kapcsolatban (köszi, Zs, imádlak! 🙂 ) Tudtuk hát a keretünket, és B sem volna hajlandó többet kiadni egy fotósért. Mert csak.

Azt hiszem, itt kell leszögeznem, hogy bár a folytatás nem lesz túl kedves, de tisztelem azt a kivételt képző (bízom benne, hogy jelentős) réteget, akik a művésziségük ellenére emberek tudtak maradni, és a földön járnak. Sok fotós munkáját követem évek óta, és tényleg csodákat tudnak varázsolni. A kreativitás az, amit nem lehet pénzért venni, így szerintem ez is olyan szakma, amire elsősorban születni kell (mert a gép használatát meg lehet tanulni, de csak az önmagában egy szint után nem elég). Tisztában vagyok vele, hogy sokba kerül egy igazán professzionális fotós felszerelés (B hangszereit sem a szél hordta össze, szóval minden művész élete sanyarú), de az árazás ettől függetlenül nagyon sok esetben teljesen légből kapott – lévén esküvőről van szó. (B sem kap több pénzt egy-egy koncertért csak azért, mert drága volt a dobszerkó, pedig milyen jó is lenne az.)

Mielőtt pontokba szedném a főbb érveket, és elmagyaráznám, hogy miért nincs igazuk, fontosnak tartom leírni, hogy az esküvő luxus. Ennek ellenére sokan sokat költenek rá, akár hitelből is, ami meg aztán tényleg érthetetlen számomra, de ha nekik ennyire fontos, akkor ő dolguk, hiszen nem nekem kell majd visszafizetnem – kamatostul. A szervezés folyamán már eddig is többször felmerült bennem, hogy lehet le kéne tudni egy egyszerű ceremóniával, egy családi vacsorával, és egy kevésbé hangos baráti összejövetellel, de végül mindig oda lyukadtam ki, hogy én szeretnék azzal a kb. 80 emberrel együtt ünnepelni. Pontosabban B-vel együtt szeretnénk. Így kijelöltük a keretet, amibe bele kell férjünk, és kész.

Kedves Menyasszony, aki olvasod ezt: tudd, hogy az esküvőd pillanatainak megörökítése fontos. De az is fontos, hogy ne hagyd magad átverni. Ne csak az árat nézd, hanem a minőséget, és az embert a kamera mögött. Hidd el, hogy néha megéri kicsivel többet adni egy jobb fotósért, vagy a kicsiért rövidebb időre felkérni valakit, mintsem egy kóklerben megbízni, de azért azt is tudd, hogy attól, hogy valami drága, még nem biztos, hogy meg fog felelni az elképzeléseidnek. Mérlegelj, járj utána, és egyik irányba se hagyd magad becsapni.

Esküvőre készülök 2. – avagy a nagypofájú fotósok támadása

UPDATE (2017. 04. 17.): A cikk röviden arról szól, hogy bár van olyan fotós, aki megér százezreket, de nem minden százezreket kérő fotós éri meg a pénzét (és ezen a tahó hozzáállás sem változtat, maximum ront). Ha számodra ez feldolgozhatatlan, vagy szövegértési problémákkal küzdesz, akkor ne is olvass tovább, csak hagyj egy értelmetlen, méltatlankodó hozzászólást odalent. Köszönöm. (Amúgy fura, miért csak azok kapják fel a vizet, akik miatt a bejegyzés megszületett? Érdekes, hogy akik normálisak, nem vették magukra. Hogy is van az a közmondás azzal az inggel…?) Ja, és köszönöm a blog történetének legnagyobb látogatottságát is! 🙂 Ahhoz képest, hogy csak saját magam szórakoztatására írom többnyire, nagyon is jól muzsikál az elmúlt napokban. Még a végén feltörök, mint a talajvíz!

1. A minőséget meg kell fizetni. Igen, ez általában valóban igaz, de ha kimondod az esküvő szót, akkor nem a minőség hatására ugrik másfél-kétszeresére mindennek az ára, hanem azért, mert úgy gondolják, hogy úgyis kifizeted, pláne ha olyan meggyőző érveket hoznak fel, amiket a továbbiakban még ismertetni fogok. Az a problémám, hogy ma drága esküvői fotósnak lenni sikk. Ha nem kérsz 2-300 ezer forintot, akkor az automatikusan azt jelenti (a nagypofájú esküvői fotósok számára), hogy nem elég jó a felszerelésed, kezdő vagy, ergo nem fogod elkapni a pillanatokat, nem vagy elég egyedi (most ez az új sláger szó a profi helyett), nem fordítasz kellő figyelmet a kliensekre és szar vagy, csak hogy tudd. Ugyanez az én szemszögemből úgy néz ki, hogy a mi fotósunknak van saját stúdiója, és úgy gondolom van munkája is, a szakmát pedig nem ma kezdte, ám mégis alázattal áll a feladat elé. Nem a reklámját kell kifizessük, nem azt, hogy csupán áprilistól szeptemberig dolgozik, és csak hétvégén, és ez idő alatt kell “összemuzsikálnia” a télire valót. Persze, lehet alapja egy jóval drágább árazásnak, de ezeknél a hiénáknál nincs. Vagyis jobban járunk, ha itt is a jó öreg ár-érték arányt vesszük figyelembe, vagy a hasznosságot. (Amúgy az Anxius egyik új nótájának a szövegében is benne van. Piros pont V-nek!)

2. Csak a képek (meg a videók) maradnak meg. Pontosan. Mégis évszázadokon át éltek emberek esküvői felvételek nélkül. A nagyszüleimnek például egyetlen fotójuk sem volt, mégis együtt öregedtek meg. Persze, én ma már nem lennék boldog, ha egyetlen kép sem készülne rólunk, amit mutogathatnánk az unokáknak, de nem mindegy, milyen áron. Az új trend amúgy is a cinematográfia, ami tényleg fantasztikus, de ha már egy zenét a videó alá tesznek, azt is így nevezik, és sok indokolatlanul drága készítővel kontaktáltam, mire döntöttünk egy mellett, akit most lehet, hogy lemondunk, mert átgondoltuk, és elég lesz a két fotós. Mindketten úgy érezzük, nem nézegetnénk sokat, bár anyám biztosan berakatná néha a DVD lejátszóba vasalás közben.

3. Csak a képek (meg a videók) maradnak meg. Igen, tudom, egyszer már szerepelt, de most másik irányból indulok neki. Hiába van csilli-villi fotósod, ha a hangulat halott, vagy épp vállalhatatlanra isszák magukat a vendégek, esetleg hazaszivárognak. A már korábban idézett csoportban írta valaki, hogy “nem úgy mennek majd haza, hogy Istenem, de jók lesznek majd biztos a délutáni képek, videó… hanem, hogy milyen gyengusz volt az esküvő.”. Ez pedig tényleg kidobott pénzzé tenné az egészet, legalábbis az én szememben, mert számomra az esküvő az életünk legnagyobb, legköltségesebb bulija. Ha pedig behal, akkor mindegy, milyenek a képek, csak a csalódottság marad meg.

4. Egy jó fotós felszerelés egy millió forinton felül kezdődik. Ezt nem vitatom, már csak azért sem, mert abszolút nem vagyok képben az árakkal. Ugyanakkor B szokott mutatni videókat, amiken nagyon-nagyon drága dobszerkókon játszanak olyanok, akik… szóval nem a szakma csúcsai, és ezen a drága hangszer sem segít. Ugyanezt gondolom arról, ha valaki ezt húzza elő a tarsolyából, mikor már semmi mást nem tud mondani. Amortizálódik is, tetszik tudni? Nem kellene belehányni a fotóstáskába részegen, munka közben – persze ezt azonnal elutasítják, ilyen sosem történt még. Persze, A sem hajolt ki hajnalban egy kisebbségiek által túlnépesített falu közepén derékig a kocsiból, és nem kukorékolt, majd kiabálta, hogy “keljetek, parasztok, irány szántani”. Nem. És azóta sem állandó anekdota. Egyáltalán nem.

5. A fűtésszerelő óradíja 15.000 Ft körül van, ha kihívod megjavítani a kazánodat. Igen, de ha nem hívom ki, vagy nem jót hívok, meghalok (fagyás, vagy más mód, mindegy). Amúgy hogy jön ide a fűtésszerelő?!

6. Kb. 50 óra utómunka, és ez csak a munkája, nem amortizálódott az eszközparkja, nem tanult stb. Mellesleg az 50 óra úgy jött ki neki, hogy 5 munkanap * 8 óra munkanaponként. Az nálam csak 40. Lehet, hogy az árajánlatnál is így kerekít, vagy a kb. nála +/- 10 órát jelent. Az nálam egy munkanap.

Mellesleg, ha már a tanulást is belevesszük, akkor én majdnem 2 millió forintot kellett kicsengessek az egyetemre. Ám még nem láttam olyan munkáltatót, akit ez érdekelne. Megnézném H arcát, ha benyargalnék, és elmondanám, hogy “figyi, sokba vót nekem az a fránya oskola, fizessé’ mán többet, köszike”. Nem lenne természetes a mosoly az arcán. Egyébként számoljunk egy nagyon általános összeggel, legyen 200.000 Ft az, hogy eljön, lefotóz, utána elutómunkázgat, és ezzel összesen 60 órát eltölt. Ekkor az óradíja 3.333,33 (az utolsó hármas fölé a pontot képzeljétek oda) Ft. Ha pedig olyan ügyes, és okos, hogy mondjuk az egész történetet megemészti összességében 40 óra alatt, akkor 5.000 Ft az óradíja. Szerintem sokan sokat megtennének ennyi pénzért. (A sok autofilterezett mestermű alapján akár még én is lehetnék fotós, de nem gyaláznám meg ezt az amúgy szép szakmát.)

7. Ha drága, csak jó lehet. A tehetséget nem lehet megvásárolni. Másoktól “kölcsönvett” képekkel hirdetni, majd eltűnni a foglalóval (ami mint megtanultuk egy egyedi fotósnál 100.000 Ft-nál kezdődik) pedig sok minden, de szépet nem tudnék róla mondani. Utána kell tehát nézni, hogy csak az adott művész taksálja magát ennyire, vagy tényleg ér ennyit.

8. Ezt én nem mutogatnám. Igazából itt szakadt el a cérna. Ez volt az a kijelentés, aminek olvasása után annyira kiakadtam, hogy arra nincsenek szavak. Mindezt olyan képek miatt, amiket a büszke (már) feleségek kiraktak, hogy elmeséljék, milyen boldog is volt az ő nagy napjuk. Persze, sok volt olyan, ami nem az én ízlésem szerinti, és anyámék esküvői képeinek hangulatát idézték (tehát nem mai, modern felfogásban készültek), de ettől még sosem mondanék ilyet, ahogy egyetlen jóérzésű ember sem. Egy díszpinty mégis megtette. Sokan pedig igazat adtak neki (más díszpintyek, vagy más díszpintyek hozzátartozói). Írt oda egy lány is, aki tanársegédként határon túl 50.000 Ft-ot keres havonta. Nem, nem írtam el. Mégis 150.000 Ft-ért fogad videóst, pardon cinematográfust. Igen, három havi fizetéséből. Erre visszakézből megkapta, hogy akkor az úgyis szar lesz. Ilyenek a profik, hogy már az árból meg tudják állapítani. Szegény lány meg védekezni kezdett, hogy “de szerinte jó lesz”.

9. Ha ennyit, meg ennyit nem adsz érte, akkor kár, hogy van. Ez tulajdonképpen az előző pont továbbgondolása. Tanuld meg, hogy ha nincs pénzed egy Aston Martin One-77-re, akkor ne vegyél Volvo S90-et sem. Pláne ne egy Volkswagen Golf 7-et. (B, remélem, büszke vagy, rájuk gugliztam!) Merthogy ezt mondta a fent idézett “úriember”. Akkor maradj otthon, és sírj, hogy nincs elég pénzed.

10. Tapasztalat, tapasztalat, tapasztalat. Igen, de mindenkinek el kell kezdenie valahol. Vannak jó szemű, lelkes kezdők, ne adj’ Isten amatőrök, akik még csak bontogatják a szárnyaikat. Felkéred: te kevesebbet fizetsz, ő pénzt kap, és referenciát. Win-win.

10+1. Vannak csodák, de ahhoz csoda kell. Ámen.

Summa summarum: akinek nincs mindenből a legdrágábbra kerete egyet tehet, kiválasztja azt a (kevés) dolgot, amit a legfontosabbnak tart, és arra, illetve azokra áldoz több pénzt. A kis költségvetésű filmek is így készülnek.

A következő bejegyzésben átvesszük, hogy lehet ésszerűen spórolni, és mi az, amire nagyon oda kell figyelni.